Hírek » Utánpótlás

Hatalmas érdeklődés az UTE maratonon

2015-10-12
Szombaton rendezték meg az UTE Tímár utcai vízitelepén a hagyományos évzáró maraton versenyt, melyre most is számos egyesület és néző érkezett az egész országból.
2279_12116417_1920428261515799_1214296843_o.jpg
 Ceiner Benjámin (balra) nyetre meg a felnőttek közel 15 kilométeres versenyét (Fotó: Réthy Levente)

Szombaton rendezték meg az Árpád-híd lábánál fekvő UTE vízitelepén a már hagyományos évadzáró maraton versenyt. A családias hangulatú eseményre az ország egész területéről érkeztek szurkolók és versenyzők. Az indulók között találhattunk például szegedi versenyzőket is.

A versenyen az utánpótláskorúaknak egy, míg a nagyoknak kettő kört kellett teljesíteniük a Hajógyári-sziget kiságában.

A leglátványosabb versenyeket természetesen a felnőtt és U23-as versenyek hozták, ahol több, a maraton világbajnokságon kiválóan szerepelt sportoló elindult.

A kenusoknál így a friss világbajnok Kövér Márton itt is bezsebelte az aranyérmet. A férfi kajakosoknál a milánói vb-n 5000 méteren versenyző Ceiner Benjámin szoros csatában utasította maga mögé a még ifjúsági kategóriában versenyző Györgyjakab Mátét, aki Győrben szintén a dobogó tetején állhatott.

A versenyen tiszteletét tette a Szövetség főtitkára, Schmidt Gábor is, de találkozhattunk az UTE olimpiai bajnokaival, így Kozák Danutával, Dombi Rudolffal és Dónusz Évával is.

Szombaton rendeztk meg az UTE Tmr utcai vzitelepn a hagyomnyos vzr maraton versenyt, melyre most is szmos...

Posted by kajak.hu on 2015. október 12.

Hozzászólások: