Blog » Kozák Danusa

Kezdődjön a verseny!

2014-05-20
Csütörtökön átköltözöm a szolnoki edzőtáborból Szegedre, aznap délután már a Maty-éren edzek, hogy másnap én is megkezdjem a szereplésemet a világkupán. Jól sikerült, de hosszú felkészülésen vagyok túl. A hangsúly idén is természetesen a vb-n, illetve az oda vezető utat jelentő válogatókon van, persze a szegedi vk hangulata még a külföldieket is magával ragadja, nemhogy minket, magyarokat. Én sem vagyok kivétel ez alól.

2124_500dana.jpgAz idei felkészülést kicsit korán kezdtem, az alapot a portugáliai, nyolchetes edzőtábor jelentette. Az idő összességében nem volt rossz, bár kicsit szeszélyes, igazából csapadékosabb volt, mint vártuk. A munkát viszont így is el tudtuk végezni. A tábor önmagában tökéletes arra, hogy az edzésre összpontosítson egy versenyző, csendes, nyugodt környezet, négy hétre jobbat nem is találni. A nyolcat viszont kicsit hosszúnak éreztem, autó nélkül eléggé behatárolt volt a mozgási lehetőségünk, így többnyire az internet jelentette a kapaszkodót a világgal.

A táborban picit változtattunk a mozgásomon, majd a napokban versenykörülmények között kiderül, hogy ennek lesz-e látszata, eredménye. Kint az edzéseket verseny törte meg, és a Vajda Atival való jó kis házimeccseink. Attila különben a múlt héten is velünk együtt edzett Szolnokon, remélem, mindketten tudunk profitálni a közösen elvégzett munkából.

A Szeged előtti világkupákra nem akartam elutazni, az itthoni felmérőn pedig kisebb sérülés miatt nem vettem részt. Igazából kicsit fölöslegesnek érzem idő előtt megmérettetni magam, a válogatón úgyis minden kiderül. Addig pedig jobb és fontosabb számomra, ha folyamatos munkát végzek, végezhetnék. Persze, a fiatalokkal, az új egységekkel más a helyzet, számukra sokat jelent, ha minél többször találkoznak a nemzetközi mezőnnyel, ahol le tudják mérni magukat, és rutint tudnak szerezni.

Szegeden a világkupán ötszáz méteren egyesben és négyesben indulok, bár utóbbiról szívesen lemondtam volna, hiszen ez az egység igencsak képlékeny, és aligha ebben a felállásban megyünk majd idén a világbajnokságra. Egy olyan négyessel indulni, ami a válogatók után máshogy fog kinézni szerintem teljesen értelmetlen. Két héttel a válogató előtt jó lett volna csak a fő számomra, az egyesre koncentrálnom. A vb-re úgy készülök, hogy az ötszáz egyes az elsődleges célom, ami ha sikerül, vélhetően hozza majd magával a négyesben való részvételt is. Továbbra is készülök a kétszáz egyesre, aztán majd meglátjuk, mi sül ki ebből. Nemcsak a négyes, a csapat is jócskán átalakul idén a szakágunkban, egyelőre elég sok a kérdőjel, hogy állunk majd fel. De erre most még túl korai gondolni, jöjjön a válogató, amelyen tisztul a kép, és ráhangolásnak a szegedi világkupa.

Hozzászólások: