Blog » Kozák Danusa
2014-07-25

Nagyon rosszul kezdődött ez az Európa-bajnokság.

2014-05-26

A hétfői szünnapomat követően kedden folytattam a felkészülést a szezonra, mindenek előtt a jövő hétvégi első válogatóra. Túljutottunk a szegedi világkupán, ahol két olimpiai számban – 500 méteren egyesben és négyesben – két győzelmet arattam.

2014-05-20

Csütörtökön átköltözöm a szolnoki edzőtáborból Szegedre, aznap délután már a Maty-éren edzek, hogy másnap én is megkezdjem a szereplésemet a világkupán. Jól sikerült, de hosszú felkészülésen vagyok túl. A hangsúly idén is természetesen a vb-n, illetve az oda vezető utat jelentő válogatókon van, persze a szegedi vk hangulata még a külföldieket is magával ragadja, nemhogy minket, magyarokat. Én sem vagyok kivétel ez alól.

2013-09-20

Három számban indultam, háromszor állhattam a dobogó legfelső fokára a duisburgi világbajnokságon, amely eredmény még a legszebb álmaimat is felülmúlta. Bár ezt egy cseppet sem bántam…

2013-08-26

Napok maradtak hátra a duisburgi világbajnokságig: csomagolunk, utazunk, megkóstoljuk a terepet, aztán hajrá! Idén – ahogy tavaly, Londonban – két olimpiai számban lesz jelenésem, plusz a váltóban. Az ötszáz méteres egyes és a négyes is óriási motivációval bír számomra, nagyon izgatottan várom már, mit sikerült összelapátolnom.